Reggel 6:00, csörög az óra, nagy sóhajtások közepette kinyitottam a szemem. Elbandukolok a fürdőig, megengedem a hideg vizet, majd megmosom az arcomat, kicsit megélénkültem. Majd egyből a szekrény felé vettem az irányt, gyorsan kaptam magamra valamit, mert érezni már a lakásban is a hideg őszi reggelt. Közben felkeltettem a hugomat, hisz ketten vágunk neki... a nagy útnak.
Kilépve a lépcsőházból, arcomat ráncba kapom, húh, ez igen, gondolom magamban, rég éreztem ilyet. Kicsit megráztam magam, és szemebe dörzsöltem a hajnali őszi reggel levegőjét. Hmmm, előveszem a fülhallgatómat, s egy kis zenével próbálom magam belerázni ebbe a rideg napba. Húgommal magam mellettem sétálunk a megállóig, közben végigpásztáztam az eget, sehol egy felhő, nagyszerű - gondoltam. Még indulás előtt, egy közeli automatából 3 lejért életemet legrosszabb kávéját szürcsöltem be, mellé az elengedhetetlen Lucky Strike... Húh, ha nem is a koffein, de a borzasztó kávé kicsit felébresztett... Közeledett a hét óra, a betondzsungelből felkelő Nap a vörös fénycsóvákkal jelezte, hogy ma se felejtett el felkelni, össze-vissza cikáztak az apró sugarak, egyik közülük az én szememet választotta ki céljául. Aucs... A hajnal már tovaállt, de a hideg még nem és a busz sehol... Csöppnyi várakozás után mégis megjött a busz, megpillantva, előre intettem kezemmel, nehogy elfelejtsen megállni, ugyanolyan buzgósággal a sofőr is integetett, hogy nincs több hely... megállt mellettem, és szóban is elmondja azt amit már megállás előtt próbált a testbeszédével elmagyarázni. Nem annyira meglepődten, de tudomásul veszem a helyzetet, hisz nem ez az első ilyen alkalom velük... Számítottam erre... A hugomnak elmagyaráztam közbe, hogy jó ötlet lenne stoppolni, és jó lenne, ha ezt ő tenné, mert hát ő mégis csak nő és fiatal, és a sofőrök nagy része férfi és idős... Elbandukoltunk a megállótól 100-150 méterre fekvő nyílt terepre, próba cseresznye. Tíz-tízenöt perc próbálkozás után megállt egy kamionos, félrehúz, megkérdeztem, hogy szpre Klúzs? dádá, inti, hogy üljünk fel. Miután kiderült, hogy csak 40 km szeretnénk utazni vele, kicsit éreztette, hogy többre számított. Fellépve a magas kamion küszöbére, szemembe csapott a cigeretta füst, kicsit megtorpanva, próbáltam felevickélni, hát sikerült. Húh, egész jól esett a hidegből a meleg füsttel átitatott utastértbe beülni. Döcögve, de elindultunk. Ahogy kiértünk a városból, szemem előtt mutatkozott a Nap, nem teljes fényével, de már látszott, hogy nincs vissza út, ebből egy verőfényes szüret lesz. Mindeközben megszólalt a rádióban egy recsegő hangú középkorú ember: Buna dimineata Gospodari!-t kiáltott. Na gondoltam, ennél jobb már nem is lehetne. - Vicces, hogy a gondolatomba is ironizálok -. Kicsit utazás az időben, egy kis kommunizmusba áztatott reggel.
A kamion robogott, és mivel nem kellett kényelmetlen beszélgetést folytatnom, ezért a tekintetem végig a dimbesdombos tájat pásztázta, néztem, ahogy a sárga kukoricaleveleket fújja a szél, és mellé elképzeltem a sisegő hangot, amikor a szomszédok összefonják karjukat. Ide-oda dobta őket a szél, ők pedig engedelmesen hajbókoltak, úgy tették, ahogy azt ő akarta... Legutóbb, mikor erre jártam, mindent az élet és a zöld szín uralt, mára pedig mindezt felváltotta a sárga. Mintha az ősz mindent megbabonázott volna, csodaszép. A földtől pár méternyire az egész tájat vékony ködréteg borította, amely csapdaként tartotta össze a mindenséget.
Megérkeztünk, a sofőr lelkesen kapta ki a kezemből a nekiszánt pénzt, én meg udvariasan megköszöntem...
Furcsa élmény volt, reggel még a nyári zsibongás volt bennem tele az élményekkel, mire megérkeztem már az őszi itatta át egész énemet. Ahogy mondani szokták egyik szemem sírt, a másik nevetett. Hosszú, vegyes, de jó érzésekkel volt tele egész elmém, hisz szép nyarat hagytam magam mögött, de ugyanakkor örülök, hogy itt van az ősz, amikor eggyel visszább kapcsolunk a sebességből, kicsit megnyugszunk és engedjük testünknek, hogy ők is felvegye ezt a melankolikus érzést.
Érdekes, egyedi élmény.
