Vers

Csókoltál-e már fűszálon ábrándozó hamarcseppet,

mely végigszalad ajkadon, majd sarkában megáll?

Csókoltál-e már, apró gyöngyöző virágkoszorút,

amelynek illata apró szisszenésként fut végig testeden?

Mondd, hallottad-e már a daloló Nap

kecses énekébe fulladó madárzsivajt,

amikor hajnalban a földnek minden porcikája

vágyakozik egy apró lágy szellőre?

Mondd, csókoltál-e már úgy, amit nem feledtél?

Mikor apró rezgése testednek belemeredt minden érintésébe,

és jobban tőle soha nem kerestél..

Mondd csókoltál-e már, így?

Tavasz volt, és tavasz lesz

Kicsit ugrálok az időben, de íme egy újabb oldalam. Lehet megjegyezni ha tetszik, és ha nem akkor is. Nem harapok, csak ha nagyon muszáj.

Tavaszi eső

Esőcseppekben keringőzik a tavasz,

Vadul táncolva siet a Nap elé

és vörös szekerén hozza a kamaszt,

melyben nyugodt lélekkel ül az ég.

A szellő ringatása meghódította a riadt tavaszi reggelt,

Elébe sietve nyújtotta kezét a napsugár

S megcsókolva terítette elé a nyugodt tájat.

Mókáznak már a madárkák is a fák tetején,

Ide-ode ugrálva fütyülika messzeségnek:

Jertek ide, itt már a napsúgárral táncolhattok.

A lenyugvó Nap meséje

Már láttam, láttam előre, hogy mi a célja. Ahogy a fehér bárányfelhők mögül rákacsintott a megbarnult borzos diófalevelekre, tudtam, hogy az aranyozott Nap lenyugodni készül. Láttam abból, ahogy apró pici szemeivel mély szelídséggel bámulja a csordogáló Szamost, s ez pedig szinte elszenderegve hunyorított, és tartotta ölében minden pillantását.

Ott feküdtem az éneklő magas fűben. Ők nyakatekerten bólogattak a szélben, és kalásztól megfosztva, szelíd bágyadtsággal figyelték a lepihenő Napot. Milyen fájó búcsú – gondoltam magamban – hisz ilyenkor amikor leglágyabb a késő nyári szél, hagyja itt a mindenséget.

Nem engedtem, hogy ez megfutamítson, s nagy elhatározottsággal eldöntöttem, végig nézem a narancsra színezett égbolton éneklő napsugarak útját a messzeségbe. Hátradőlve, fejem egy földkupacon landolt, amely tökéletes támaszt nyújtott fejemnek, hogy végigkísérjem a nászruhás gyöngyöző Szamos és barátjának az éjszakába ballagását.

A horizonton megjelent az első csillag, apró gyöngyként jelent meg a sötétedő égbolton, de úgy pislákolt még, mintha egy kialudni készülődő gyertyaláng lenne. De a sötétség volt a mentsvára, s nem engedte kialudni e fakó kis csillagot. Sőt, mintha benzint öntött volna rá, pár pillanat múlva ő volt a legfényesebb a már fekete ruháját magára öltő égen. A Holdat sehol se látni, talán elszökött a Nappal és most kéz a kézbe valahol messze járnak, túl a csillagokon.

Ahogy ott feküdtem,s hátamat már átitatta a reggelről ott maradt dér, kicsit megborzongva, tovább ámultam és bámultam fölöttem lévő feketeséget, ahogy azt fehér gyöngykoszorú szövi át. Sorra jelentek meg a fényesebbnél fényesebb csillagok, egyik ott, másik amott, s lassan mindegyiknek volt már párja. Fülemnek is tetszet a látvány, hisz apró ütemeket ütöttek az égen, úgy pislákolt a sok millió csillag. Ujjaimmal játszadozni kezdtem velük, mintha követték volna, én pedig gyönyörű koronát kovácsoltam belőlük, olyan koronát, amilyet királyok, császárok soha nem viselhettek. E pazar ékszert, mit más nem láthatott csak én, eldugtam a magas ég legtávolabbi zugába, hogy senki meg ne találja. Órámra pillantottam, de az semmit sem mutatott, megállt az idő, s felállva továbbálltam az időtlen utakon járva, míg egy hajnali, csillagoktól megfosztott reggelre haza nem értem.

Csak úgy...

Reggel 6:00, csörög az óra, nagy sóhajtások közepette kinyitottam a szemem. Elbandukolok a fürdőig, megengedem a hideg vizet, majd megmosom az arcomat, kicsit megélénkültem. Majd egyből a szekrény felé vettem az irányt, gyorsan kaptam magamra valamit, mert érezni már a lakásban is a hideg őszi reggelt. Közben felkeltettem a hugomat, hisz ketten vágunk neki... a nagy útnak.
Kilépve a lépcsőházból, arcomat ráncba kapom, húh, ez igen, gondolom magamban, rég éreztem ilyet. Kicsit megráztam magam, és szemebe dörzsöltem a hajnali őszi reggel levegőjét. Hmmm, előveszem a fülhallgatómat, s egy kis zenével próbálom magam belerázni ebbe a rideg napba. Húgommal magam mellettem sétálunk a megállóig, közben végigpásztáztam az eget, sehol egy felhő, nagyszerű - gondoltam. Még indulás előtt, egy közeli automatából 3 lejért életemet legrosszabb kávéját szürcsöltem be, mellé az elengedhetetlen Lucky Strike... Húh, ha nem is a koffein, de a borzasztó kávé kicsit felébresztett... Közeledett a hét óra, a betondzsungelből felkelő Nap a vörös fénycsóvákkal jelezte, hogy ma se felejtett el felkelni, össze-vissza cikáztak az apró sugarak, egyik közülük az én szememet választotta ki céljául. Aucs... A hajnal már tovaállt, de a hideg még nem és a busz sehol... Csöppnyi várakozás után mégis megjött a busz, megpillantva, előre intettem kezemmel, nehogy elfelejtsen megállni, ugyanolyan buzgósággal a sofőr is integetett, hogy nincs több hely... megállt mellettem, és szóban is elmondja azt amit már megállás előtt próbált a testbeszédével elmagyarázni. Nem annyira meglepődten, de tudomásul veszem a helyzetet, hisz nem ez az első ilyen alkalom velük... Számítottam erre... A hugomnak elmagyaráztam közbe, hogy jó ötlet lenne stoppolni, és jó lenne, ha ezt ő tenné, mert hát ő mégis csak nő és fiatal, és a sofőrök nagy része férfi és idős... Elbandukoltunk a megállótól 100-150 méterre fekvő nyílt terepre, próba cseresznye. Tíz-tízenöt perc próbálkozás után megállt egy kamionos, félrehúz, megkérdeztem, hogy szpre Klúzs? dádá, inti, hogy üljünk fel. Miután kiderült, hogy csak 40 km szeretnénk utazni vele, kicsit éreztette, hogy többre számított. Fellépve a magas kamion küszöbére, szemembe csapott a cigeretta füst, kicsit megtorpanva, próbáltam felevickélni, hát sikerült. Húh, egész jól esett a hidegből a meleg füsttel átitatott utastértbe beülni. Döcögve, de elindultunk. Ahogy kiértünk a városból, szemem előtt mutatkozott a Nap, nem teljes fényével, de már látszott, hogy nincs vissza út, ebből egy verőfényes szüret lesz. Mindeközben megszólalt a rádióban egy recsegő hangú középkorú ember:  Buna dimineata Gospodari!-t kiáltott. Na gondoltam, ennél jobb már nem is lehetne. - Vicces, hogy a gondolatomba is ironizálok -. Kicsit utazás az időben, egy kis kommunizmusba áztatott reggel.

A kamion robogott, és mivel nem kellett kényelmetlen beszélgetést folytatnom, ezért a tekintetem végig a dimbesdombos tájat pásztázta, néztem, ahogy a sárga kukoricaleveleket fújja a szél, és mellé elképzeltem a sisegő hangot, amikor a szomszédok összefonják karjukat. Ide-oda dobta őket a szél, ők pedig engedelmesen hajbókoltak, úgy tették, ahogy azt ő akarta... Legutóbb, mikor erre jártam, mindent az élet és a zöld szín uralt, mára pedig mindezt felváltotta a sárga. Mintha az ősz mindent megbabonázott volna, csodaszép. A földtől pár méternyire az egész tájat vékony ködréteg borította, amely csapdaként tartotta össze a mindenséget.
Megérkeztünk, a sofőr lelkesen kapta ki a kezemből a nekiszánt pénzt, én meg udvariasan megköszöntem...
Furcsa élmény volt, reggel még a nyári zsibongás volt bennem tele az élményekkel, mire megérkeztem már az őszi itatta át egész énemet. Ahogy mondani szokták egyik szemem sírt, a másik nevetett. Hosszú, vegyes, de jó érzésekkel volt tele egész elmém, hisz szép nyarat hagytam magam mögött, de ugyanakkor örülök, hogy itt van az ősz, amikor eggyel visszább kapcsolunk a sebességből, kicsit megnyugszunk és engedjük testünknek, hogy ők is felvegye ezt a melankolikus érzést.
Érdekes, egyedi élmény.

Az ember és a vallás kapcsolata (2/4)

Kicsit megvárakoztattam magam és titeket a következő bejegyzéssel, és nem vagyok még valami folytonos, de lássuk mindjárt a második témát. A következő lépésben a vallás és a ember kapcsolatát tárgyalnám, jó-jó, teszitek fel a kérdést, miért kell ezt tárgyalni, mi köze van ennek az erkölcshöz és az emberhez, na és hogy befolyásolja ez az emberi erkölcsösséget...?

Tudom, hogy nem egy olyan téma ez, amit sokakat foglalkoztat, gondolom sokaknak nem ez a mindennapok legnagyobb problémája, de úgy vélem, hogy nagyon érdekes téma, többek között azért, mert tényleg erős kapcsot érzek a vallás és az embereknek azzal a felfogásával, hogy a vallás egy fiatal gyereknek megfelelő erkölcsi alappal tud szolgálni. Ezt is két részre osztanám, és mielőtt belemerülnék, azzal valamelyest egyetértek, hogy sok vallás (nem mindegyik!), "jóra" tanitja gyerekeinket, zavar az, hogy sokunk a Bibliát tekintjük mindennek a forrásaként. Ez a kincs, szerintem az emberi lény egyik csodája, túl egyszerű az, hogy egy könyvhöz és az azokban megirtakhoz kapcsoljuk mindezt.

Nos...

Nem könnyű meg kell hagyni, honnan is kezdhetném ennek a boncolását, mennyire kell visszamenni az időben ahhoz, hogy megfelelő rálátást kapjunk... Gondoltam, hogy kicsit szélesebb perspektivát kináljak, rákerestem angolul hogy: connection between human and religion, és egy jó kis videobeszélgetést találtam egy pszichológus úrral. ime, aki eléggé átfogja a témát.

Millió karaktert lehetne erről a témáról irni, főleg, ha figyelembe vesszük a rengetek vallást amely a Földünkön jelen van és amelyek mind másféleképpen próbál kapcsolatot teremteni az emberrel és mindegyik másra tanít bennünket más eszközökkel... Valószinüleg a legerősebb erkölcsi dogma, hogy igy fogalmazzak, az a tízparancsolat. Nem sorolnám fel, gondolom sokunk kapott vallási nevelést, és tudjuk pontosan ezeket, vagy ha nem is pontosan, de tudjuk, hogy miket ir elő nekünk. Ezeket a parancsolatokat, hogy úgy mondjam, a mindennapjainkat uralják, vagy kellene uralják és ennek megfelelően kell leéljük életünket ahhoz, hogy a mennybe kerüljünk, vagy egy jobb világra ahol a hozzánk hasonló erkölcsös emberek lesznek. Felvetődő kérdés, hogy ezeknek a betartásával emberibbek leszünk (erre a válasz gondolom, hogy egyértelmű), de egy második kérdés ami felvetődött bennem, hogy ezekhez a törvényekhez mindenképp szükséges a vallás? Lefordítva, tényleg csak Isten az aki ezt meg tudta fogalmazni, mi emberek erre nem jöhettünk - hogy úgy mondjam - magunktól rá, hogy mi helyes és mi nem (egy szociális élőlénynek)? Tárgyaltam az első bejegyzésbe, hogy ez az emberi fejlődéssel párhuzamosan alakulhatott ki. Nos, ezzel itt véget is érne egy a bejegyzés, ezzel a kérdéssel, hogy tényleg kell-e nekünk az Isteni "beavatkozás" az erkölcshöz, vagy ha nem is Isteni, de vallási...

Jó olvasást! 

A vallás az erkölcs bölcsője? (1/4 rész)

Mindenképp szeretnék tisztázni pár dolgot, mielőtt folytatnám a második bejegyzéssel. Először is, hogy miért ezt a témát választottam második bejegyzésnek. Amellett hogy fontosnak tartom a szabadságjogok megfelelő és hiteles alkalmazását, az sem elhanyagolható ok, hogy tisztázzunk egy másik téveszmét is, vagy ha nem is tisztázni, de körbejárni, kicsit megrágni és meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Mégpedig azt, hogy milyen kapcsolata van az erkölcsnek és a vallásnak.

Lehet, hogy sok helyen R.D. "hangját" halljátok, csak egy másik unalmas ember írásából. Ezt nem is szeretném leplezni., hisz kitől inspirálódnék, ha nem a jelenkor egyik legnagyobb elméjétől. Mindamellett, hogy a modernkor és talán mindenidők egyik legnagyobb evolúcionistáját idézem néha, vagy az ő forrásaiból idézek, szeretném mindig a saját meglátásaimmal is kiegészíteni.

Ennek a blognak, nem az a célja, hogy revolúciót provokáljon, hanem egy egészséges beszélgetés és vita színhelye legyen, és nem utolsó sorban az, hogy ezeknek a gondolatokkal milyen formája vetül a mindennapokra.

Visszatérve, több perspektívából szeretném megvilágítani e témát. Először mindenképp az ember és az erkölcs közös evolúcióját járnám körül, hogy evolúciós szempontból miért lehetett számunkra előnyös ennek a komplex viselkedésformának a kialakulása.

Mivel ez egy több oldalú kapcsolat, hogy úgy mondjam egy hármas kör, ezért ezt teljes egészében nem vehetem, így kisebb alfejezetekbe tárgyalom.

Az ember és az erkölcs


Az erkölcs vagy morál fogalma alatt mai köznyelvi szóhasználatunkban a magatartásunkat befolyásoló, általunk (vagy a társadalom által) helyesnek tartott, olyan szabályok összességét értjük, amelyek túlmutatnak a jog és az egyéb írott szabályok keretein. Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.

(http://hu.wikipedia.org/wiki/Erk%C3%B6lcs)

Ez az meghatározás kitűnő számomra, mert tartalmazza azt amire én kíváncsi vagyok, mégpedig itt jól megérthető, hogy erkölccsel csak mi emberek rendelkezünk. Gondolom ezzel nem is mondtam semmit újat. Próbáljuk hát akkor két párhuzamos vonalat húzni az erkölcs és az emberek közé úgy, hogy figyelembe vesszük azt, hogy mi vagyunk a legkomplexebb élőlények a Földön és csak mi rendelkezünk ezzel a "csodával". Az még kevés emberbe merült fel, hogy lehetséges az, hogy az erkölcs volt az több tízezer évvel ezelőtt kialakult lelki folyamat amivel többek voltunk mint a többi élőlénynek? Én ezt egyáltalán nem tartom kizártnak.

Lássuk csak:

Több kutatás és ásatás alátámasztja azt a tényt, hogy szociális élőlények voltunk (és vagyunk), ami arra enged következtetni, hogy nélkülözhetetlen volt a csoporton belül "kapcsolatokat" létesíteni azért, hogy jobban megértsük a másikat. Ezzel kapcsolatosan nem olvastam tudományos cikket, de nem tartom kizártnak, hogy az erkölcs ugyanazt az evolúciós utat járta végig, mint ahogy négy lábról kettőre emelkedtünk. Minden bizonnyal azok az egyedek amelyek jobban megértették magukat a csoport többi tagjával, előnyösebb helyzetbe volt. Pl.: van egy beteg egyed, amelyik nem képes táplálékot szerezni, és ha megfelelően tudja ezt közvetíteni egy másik egyednek, hogy segítse őt, nagyobb esélye van a túlélésre. Ezek a lelki folyamat, mimikák, gesztikulációk, mind-mind nagyon fontosak.
Kicsit eltértem az erkölcstől, de fontos volt a lelki folyamatokat is belevonni, mivel úgy hiszem, hogy az érzelmi folyamatok (is!) az erkölcs alappillére. Ne felejtsük tehát el azt, hogy eddig megemlítettük az evolúciót, lelki folyamatot és szociális életet. Ha ezeket összekeverjük és összegyúrjuk megkapjuk az erkölcsöt. Ahhoz, hogy itt ne fejezzem be és tovább vigyem ezen a vonalon, valószínűleg hosszú évek során ezek a szociális emberszabásúak "rájöttek" arra, hogy ha egy csoportban élek, ahhoz, hogy ez a csoport megfelelően működjön akkor bizonyos dolgoknak eleget kell tenni. Valahogy így alakulhatott ki azok az alap erkölcsösség az emberben. Miután kialakultak ezek az alaperkölcsök, úgy mint, nem öljük meg fajtársunkat, nem lopjuk el a tulajdonát, stb. kialakult a társadalom, az a komplex szociális közösség, amely már több ezer éve, majdhogynem tökéletesen működött. Lehet túlzás, ha így fogalmazok, hogy majdnem tökéletesen, de semmiféleképpen nem hagynám figyelmen kívül, hogy mennyien vagyunk és mekkora áreát tartunk a kezünk alatt.

Az első részt tehát picit körbejártam, és ezután következik majd az ember-vallás majd erkölcs-vallás és utoljára hagyom az ember-vallás-erkölcs témát.


Jó olvasgatást!

Egy nagyszerű könyv

Teizmus - Agnoszticizmus - Ateizmus

Az elmúlt időben egyre többet foglalkoztatnak a vallások, hitek, ateisták, pro és kontra gondolatok. Miért hiszünk? Mi a hit, mire kell az nekünk és léteznek-e istenek, merre tovább? E három szó egymás utáni követése nem véletlen. Három állomásról van szó, vagy legtöbb esetben végállomásról.

Kezdeném a teizumussal, melynek nagyon régi múltja van az emberi civilizációkban, a Föld bármely pontjára megyünk ott az élő nép/közösség hisz valamiféle felsőbbrendűben amellyel magyarázhatja azokat a jelenségeket amelyek körülöttük történnek és amit nem tud a mindennapos dolgokkal megérteni. Ekkor "szükséges" egy olyan jelenségre vagy nevezzük istennek amelynek a jelenléte különösebb erőfeszítés nélkül megmagyaráz bármit ami számunkra érthetetlen. Ezeket az isteneket sorra megformálták az emberek, gondoljunk csak az ókori görög istenekre, akikben a jelentben maguk a görögök sem hisznek már, vagy ott vannak az egyiptomi istenek és sorolhatnánk még egy párat.

Mindenképp a kereszténységet emelném ki, hisz számunkra - itt gondolok főleg európaiakra - ez az elfogadott hit és vallás. Hogy miért ez a világon az egyik legelfogadottabb és legnépszerűbb? A magyarázat egyszerű. Mi európaiak mindig is szerettük saját nézeteinket ráeröltetni más népekre, így volt és van ez a vallással is. Így volt ez Ausztráliával és minden olyan területtel ahol az európaiak több időt töltöttek el. Ki-ki maga döntse el, mennyire volt ez etikus a mi részünkről.

Egy új szóval, de nem egy új érzéssel ismerkedtem meg nemrég olvasva R. Dawkins Isteni téveszve c. könyvét. Az agnoszticizmus jelensége főleg az olyan emberekre jellemző, - hogy így fogalmazzak - akikben valamiféle ellenérzése vagy gyanakvása van a hitben és a vallásban. Úgy hiszem, hogy ez egy jó állomás - de semmiféleképpen nem jó végállomás - arra, hogy tiszta szemmel lássunk. Azzal, hogy a demokrácia szabadságokat adott a kezünkbe nem csak a testi de szellemi szabadságot is maga után kellene vonja (ahová a vallást is sorolnám). Ugyanúgy minden embernek jogában áll tudni az igazat, hogy kik vagyunk, és hogy miért vagyunk itt... Szerintem nem egy felsőbbrendű valaki végett... Összegezve azt akarom mondani, hogy a gyerekeknek nem csak a Bibliát kellene a kezükbe nyomni, hanem a lehetőséget, hogy mással is megismerkedjenek.

Ennek a szónak a hallatára legtöbb ember elszörnyülködik, pfúúú te ateista vagy? Akkor te biztos gyilkos, bűnöző, erkölcstelen ember vagy... Én ezzel abszolút nem értek egyet, a válaszom a történelemben rejtőzik, gondolkodjon mindenki ezen el, nem untatnám magam ennek a boncolásával (gondolok itt főleg az elmúlt 2000 év vallási vezetőire és a vallás nevében tett cselekedeteiről).

Szomorúan nézem, hogy a vallás mennyire tudja irányítani az embereket. Betegesen hisznek, úgy hogy meg se fordul a fejükben, hogy van-e bármilyen alapja annak amiben hisznek? (igen ott a Biblia, de valóban hinnünk kell abba aminek az alapja egy olyan könyv amely Özönvízről, csodafákról, Ádámról és Éváról ír?).

Sajnos legtöbb embernek olyannyira erős a hite, hogy nincs ahhoz elég ereje, hogy megkérdőjelezze a hitet, hisz azzal bűnbe kerülne...

Az ateizmus NEM vallás, nem hit és nem sátánizmus. Hisz a logikára alapozva, ha nem hiszek Istenbe, azzal egyértelműen nem hiszek a teremtményeimben, úgy mint a sátán, paradicsom, pokol, nemde?!

A hitnek erős pszichológiai következménye van az emberre nézve, hisz "terrorizál" bennünket, folyton a pokollal fenyeget és az ördöggel. Azok se mernek NEM hinni akik egész életükben az isteni tízparancsolat megfelelően élnek, és milyen erős fájdalommal járna ez az embernek, ha megtudná és rájönne arra, hogy mindaz amire az életét szentelte és mindaz amit egy könyv ígért neki, ha betartja a parancsait, nem létezik. Ez mekkora lelki törést okozhat? Talán ez az oka annak, hogy sokak olyan hevesen tiltakoznak az ateizmus ellen? Ez is egy lehetőség.

Összegezve, engedjük meg mindenkinek, gyermekeinknek, barátainknak és minden embernek, hogy ismerkedjen meg mindkét oldallal, hagyjuk, hogy ki-ki maga döntse el, hogy mibe és kibe akar hinni. Ezt hangsúlyozza ki Dawkins is, hogy ő nem arra kér az embereket, hogy ateisták legyenek, hanem arra kéri, hogy gyermekeiknek adják meg a lehetőséget, hogy döntsék ők maguk el, hogy mit akarnak hinni, melyik oldalra akarnak állni, és ne tömjük beléjük mindazt, ami akár egész életüket lelki betegségbe taszítja.